2017. január 30., hétfő

Kíváncsi vagy, hol épültek Ausztria első kabinos felvonói?


Te is azt gondolnád, hogy Ausztria első kabinos felvonóival a nagy és híres síterepek büszkélkedhetnek? Akkor most meg fogsz lepődni, mert nem. A síturizmus csak az 1950-es években kezdett fellendülni Ausztriában, az első felvonók pedig már az 1920-as években megépültek. De akkor kiknek épültek felvonók?
Természetesen a kirándulóknak. Az alpesi túrázás a 20. század elején Ausztriában már annyira népszerű volt, hogy az Alpok több üdülőhelyén is megérte a nem kis beruházással járó felvonók építése, megkönnyítendő a kirándulók feljutását a hegytetőre.

Az 1920-as években igazi "kabinos felvonó építési láz" indult meg Ausztriában, a két világháború között összesen 12 osztrák üdülőhelyen épült felvonó, ebből az első 8 még 1930 előtt.

Ezt a nyolc felvonót mutatom most be Neked. Mindegyik felvonó a mai napig üzemel, természetesen a kezdetek óta már többször felújítva.

1926. június 9. - Rax, Hirschwang

2016-ban ünnepelte 90. születésnapját a Rax-Seilbahn. Előkészületei már 1913-ban megkezdődtek, de csak a háború után indulhatott el a Rax-felvonó építése. A Rax és a mellette fekvő Reichenau városa ekkoriban - Bécs közelségének köszönhetően - Ausztria legnépszerűbb kirándulóhelye volt. Az első felvonó kabinok egyikének érdekessége, hogy nyitott volt, az utazókat csak korlát vette körül, nyitott tetejét esőben ponyvával lehetett bezárni.




1926. július 5. - Zugspitze, Ehrwald

Ausztria első kabinos felvonója címről ugyan egy hónap híján lecsúszott, azonban - megelőzve a bajorokat - a Zugspitzére elsőként ért fel a Zugspitzbahn. Ezzel Tirol első kabinos felvonója címet is elnyerte, és az 1725 méteres szintkülönbséget megtevő Zugspitze felvonó korának egyik technológiai csodája is volt. A kilátás a közel 3000 méteres csúcsról a mai napig csodálatos.





1927. március 20. - Pfänderbahn, Bregenz

Ausztria harmadik kabinos felvonójával Vorarlberg tartomány és székhelye, Bregenz büszkélkedhet. A város felett magasodó, 1064 méter magas Pfänder hegyre közlekedő felvonó a megnyitása után annyira népszerű lett, hogy 1932-ben már egymilliomodik utasát köszönthette. A Bregenz városközpontjából induló, idén 90 éves jubileumát ünneplő felvonó ma is népszerű, panoráma kabinjaiból gyönyörű kilátás nyílik a Bodensee-re.





1927. június 26. - Feuerkogel-Seilbahn, Ebensee

Az 1600 méteren fekvő Feuerkogel fennsíkra vezető felvonó építése egy helyi hegymászó, Rudolf Ippisch ötlete volt. Salzkammergut már a századelőn is népszerű üdülőhely volt, a Feuerkogel tetejéről pedig gyönyörű kilátás nyílik a Salzkammerguti-tóvidékre.

  
 

1927. december 31. - Schmittenhöhe, Zell am See

Zell am See feletti hegyen indult el Ausztria ötödik, azonban Salzburgerland első kabinos felvonója, a Schmittenhöhebahn, mely közel 2000 méteres magasságba repíti a kirándulókat. A Schmittenhöhe már a 19. század második felében népszerű kirándulóhely volt, 1885. augusztusában Sissi is ellátogatott ide.






1928. január - Kanzelbahn, Gerlitzen

Mindössze nyolc hónap alatt épült meg Karintia legidősebb kabinos felvonója az Ossiachi-tó partjáról az 1463 méteren fekvő Kanzelhöhére közlekedő Kanzelbahn. A ma télen-nyáron népszerű felvonóból azóta is gyönyörű panoráma tárul elénk.






1928. február 5. - Bürgeralpe, Mariazell


A Mariazell főterén álló híres bazilikától mindössze 200 méterre található a Bürgeralpe kabinos felvonó alsó állomása. Mariazell már a 19. században is nemzetközi hírű zarándokhely volt, a hegytetőn ma is látogatható kilátó fából készült elődje már 1855-ben is ott állt, így nem csoda, hogy Mariazell-Bürgeralpén épült meg Ausztria 7. felvonója.






1929. - Hahnenkammbahn, Kitzbühel

A kirándulók után Kitzbühelt a síelők is hamar meghódították, az első síversenyt 1984/85 telén rendezték a városban. 1903-ban megnyílt Kitzbühel első hotele, két évvel később pedig már az első tiroli síbajnokság helyszíne volt a város (felvonó híján ekkor gyalog mentek fel a síelők a hegycsúcsra!). Ezek után csak az meglepő, hogy nem Ausztria első, hanem nyolcadik felvonója épült meg Kitzbühelben. A Hahnenkammbahn felvonó megnyitása után két évvel, 1931-ben megrendezték az első Hahnenkamm-Rennen síversenyt a híresen meredek Streif sípályán.





Ha tudod folytatni a sort az 1930-as években megnyílt négy felvonóval, írd meg nekem!


Képek forrása:
www.wildschoenau.tv/
www.zugspitze.at/
www.raxalpe.com/
zellamsee.weebly.com/
www.schmitten.at/
www.delcampe.net/
http://www.feuerkogel.net/
steinschalerwiki.at/ 
www.kitzbueheler-alpen.com/
www.kitzski.at/
www.pfaenderbahn.at/
http://hotelschoenegg.at/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése